Blog

Szoktunk beszélgetni?

Persze, vághatjuk rá azonnal a választ. Hiszen állandóan kommunikálunk, információkat osztunk meg egymással, a reggeli ébredéstől egészen a késő esti lefekvésig. Sőt vannak közöttünk sokan, akik szinte állandóan beszélnek, minden gondolatot, érzést, jó vagy rossz történést azonnal megosztanak a párjukkal, családjukkal, kollégáikkal. Azt már tudjuk, hogy nekik az egyik fő szeretet nyelvük a verbalitás…

Én mégsem erre a beszélgetésre gondolok. Miért- kérdezhetik joggal,- többféle beszélgetés létezik? Szerintem igen, és most kísérletet teszek egy minőségileg más beszélgetés bemutatására. Ennek ugyanis szerintem a kölcsönös kíváncsiság és figyelem az alapja.

Meggyőződésem, hogy ugyan megtanultunk beszélni, de  tartalmasan beszélgetni nem mindenki képes.  De a jó hír az, hogy ez a képességünk fejleszthető!

Szerencsések azok az emberek, akik nemcsak együtt élni, játszani, sportolni, lazulni tudnak együtt, de időről-időre beszélgetni is. A témák száma végtelen lehet, nem feltétlenül világmegváltó, az élet értelmét boncolgató magas röptű beszélgetésekre gondolok, hanem bármi, ami foglalkoztat, ami jó vagy rossz érzéssel tölt el, bánt, nyugtalanít, vagy örömmel tölt el. Ebben az esetben a beszélgető partnerek tényleg kíváncsiak arra, hogy mi történt a másikkal. Őszintén fordulnak a másik felé, teljes figyelmet szentelnek neki. Ott és akkor csak a partner és az ő gondolatai, érzései számítanak. Ez nem a felületes „hogy vagy”  „mi volt a suliban”kérdés, ahol a válaszra már nem is vagyunk kíváncsiak. Csupán megszokásból, neveltetésünkből adódóan tesszük fel ezt az ál-kérdést. Ezzel le is tudjuk az érdeklődésünket. Aztán meglepődünk, hogy nem is kapunk választ ezekre a kérdésekre.  Hány szülőt hallottam már panaszkodni, hogy szinte alig tud valamit a gyerekéről, hiába kérdezi, faggatja, közhelyes, semmit mondó válaszokat kapnak. Vajon a gyerek mit érez, amikor meghallja ezt az unalomig nyomott „mi volt a suliban” kérdést? Azt érzi, hogy a kérdező őszintén kíváncsi a vele történtekre? Legyünk őszinték. Erre az ostoba kérdésre nem is lehet normális választ adni.

Véleményem szerint egy igazi, tartalmas beszélgetés alapja a teljes figyelem a másik felé. Érdeklődni az ember iránt.  Most biztosan sokan gondolják, hogy ez aztán nem nehéz, szinte mindig így beszélgetnek a párjukkal, gyerekükkel.  Tényleg így van?

Ma, amikor állandóan szól a rádió, TV, folyamatosan lógunk a neten, közösségi oldalakon, egyszerre számtalan dolgot futtatunk és büszkén vállaljuk, hogy mi „ multitasking” üzemmódban nyomjuk, nem maradhatunk le- és ki semmiből. Gondolják, hogy párhuzamosan futó elfoglaltságok és tevékenységek között tényleg képesek vagyunk őszinte figyelemmel a párunk, gyerekünk felé fordulni? Biztos vagyok benne, hogy a válasz NEM.

Ráadásul sok ember számára a beszélgetés azt jelenti, hogy ők maguk elmondják a problémájukat, mintegy kibeszélik magukból a gondokat, és mint aki jól végezte dolgát, tovább is áll. Arra már egyáltalán nem kíváncsi, nem érdekli, hogy mi is van a másikkal. Aki igazán figyel a másikra, az tudja, megérzi, mikor kell csendben lenni, hallgatni vagy mikor kell átvennie a szót.

A másiknak szóló maximális figyelem bizony erőfeszítést kíván tőlünk, de e nélkül egyetlen kommunikációt sem nevezhetünk tartalmas beszélgetésnek.

Ugyanilyen fontosnak tartom az érdeklődést, mégpedig az őszinte érdeklődést is. Azt, hogy kíváncsiak legyünk a másikra és persze a témára is, amiről szó van. Ha visszagondolok, hány olyan „beszélgetésben” vettem részt, ami vagy arról szólt, hogy nekem lökték a rizsát, vagy arról, hogy én osztottam az észt! Nem kell sem rendkívüli intelligencia, sem óriási tárgyi tudás, sem kivételes alkalom. Beszélgetni bármiről és bármikor lehet – csak legyünk érdeklődők és figyeljünk arra is, amit a másik mond…

A szülők pedig megpróbálhatják, hogy nem ezt a hülye „ mi volt ma a suliban” kérdést teszik fel a gyereknek, hanem elkezdenek neki mesélni az ő napjukról, élményeikről. Ha kialakul egy bizalmi légkőr, a gyerek is szívesen megnyílik. Mert egyébként nagyon vágyik a figyelmünkre. Az őszinte figyelmünkre!

Őri Júlia